A nyári fesztivál- és programsorozat egyik kiemelkedő eseménye kétségkívül a már hagyományokkal rendelkező debreceni virágkarnevál. A jeles eseményre nem csak az ország minden tájáról, hanem még külföldről is sokan érkeznek, hogy megcsodálják a virágba borult várost és a színkavalkádban teli felvonulást.
Az idei esztendő azonban rendhagyó lesz a maga nemében, hiszen a debreceni rendezvény Pécsre is ellátogat. Augusztus 6. és 8. között több virágkocsi, kézműves vásár és fotókiállítás is gondoskodik a virágkarnevál hangulatának bemutatásáról. A Hogy is volt elnevezésű fotókiállításon az érdeklődők megismerkedhetnek a virágkarnevál eddigi történelmével, a kézműves vásáron népi mesterségeket próbálhatnak ki a vállalkozó kedvűek, a két virágkocsi pedig ízelítőt ad a több ezres debreceni kompozícióból. A virágkocsikat debreceni együttesek, a Valcer Táncstúdió, a Sonus Ütőegyüttes, a Lux együttes, a Debreceni Népi Együttes és a Bürkös Zenekar kísérik.
A Debreceni Virágkarnevál egyébként augusztus 16. és 21. között kerül megrendezésre, aki tehát kedvet kapott, van ideje átérni az ország túloldalára a rendezvényre. A rendezvény célja az államalapításra és Szent István király szentté avatásának évfordulójára való megemlékezés. A virágkarnevál történelme egyébként egészen 1966-ig nyúl vissza, ekkor indult el az első karneváli menet a város főutcáján, számtalan különleges virágkompozícióval.
Természetesen az idei évben sem lesz hiány a szín-, illat-, és virágkavalkádban, koncertekben, különféle programokban, és természetesen az elmaradhatatlan tűzijátékban sem.
(Forrás: port.hu, mti, fonixinfo.hu)
H.Zs.