Mint arról már korábban is beszámoltunk, a fesztivál idén bevezeti a percalapú jegyet, de nem ez lesz az egyetlen újítás. A Sziget valóságos kommunikációs paradicsommá válik.
A Sziget fesztivál – ahogy azt megszokhattuk – évről évre fejlődik, nemcsak infrastrukturális, hanem technikai szinten is. A borsos heti- és napijegyekért cserébe a szervezők igyekeznek minden évben magas színvonalú rendezvénnyel készülni. A technika ördöge persze őket sem hagyta békén, így idén a számítógépen, interneten és mobiltelefonon felnőtt generáció igényeit is kiszolgálják – és persze mindazokét, akiknek egy fesztiválon is fontos a kommunikáció és a mobilkommunikációs szolgáltatások nyújtotta kényelem.
Tavaly két újdonság várt a szigetelőkre: a 23 óra után megvásárolható félárú belépő, valamint a csoportos diákkedvezmény. Idén a Sziget egyik főszponzorával, a Vodafone-nal összefogva még messzebb merészkedtek, az újítások között van percalapú jegy, Sziget InfoSMS-szolgáltatás, és készpénzkímélő kártya is, valamint Szigetfone is.
Mi is az a Szigetfone? A mobilszolgáltató a Sziget tiszteletére dobta piacra telefonját, amellyel egyedülállóan kedvezményes áron hívhatod a többi szigetlakót. A Szigetfone-osok 10 Ft-os percdíjjal hívhatják egymást és küldhetnek egymásnak üzenetet a Sziget tarifa keretében. A napijegyesek 4000, a hetijegyesek 2000 Ft-ért juthatnak hozzá a 2000 Ft-tal feltöltött készülékhez. Ha a fesztivál-mobilodat nem érzed elég testreszabottnak, akkor a Vodafone standján zenei ízlésednek megfelelően punk, rock, hip-hop, afro, disco vagy reggae stílusú testfestéssel dobhatod fel magad.
A Sziget InfoSMS magyar és angol nyelvű mobilinformációs szolgáltatás segítségével a leghamarabb értesülhetsz a mindenkit érintő hírekről, az esetleges műsorváltozásokról, a várható időjárásról, és egyéb hasznos dolgokról is. Lesz Kávé a mobillal szolgáltatás is, így ha nagyon high-tech vagy, a reggeli kávédat akár SMS-sel is fizetheted.
Először az idei Balaton Soundon bevezetett kártyás fizetési rendszer olyan jól bevált, hogy a Szigeten is élhetsz ezzel a lehetőséggel. A szolgáltatás lényege, hogy a fesztiválozó érkezésekor kap egy kártyát, amelyet a fesztivál több pontján feltölthet pénzzel, és ezzel jelentősen megkönnyíti a saját, és a többiek dolgát is. Lényegesen egyszerűbbé és gyorsabbá válik így a fizetés a vendéglátóhelyeken, hiszen nem kell majd a visszajárókkal bíbelődni (és neked sem kell keresgélned az aprókkal teli pénztárcában), ráadásul a VIP részlegben csak ezzel a kártyával lehetséges a fizetés. Ha a fesztiválozó véletlenül elhagyja a kártyáját, azt – akárcsak a bankkártya esetében – letilthatja, és elkölteni sem szükséges az összes rajta lévő pénzt, hiszen a fesztivál végével a feltöltő pontokon a megmaradt összeg ismét készpénzre váltható.
A percalapú mobilfizetéses rendszer pedig a fesztivál egyik legnagyobb újdonságaként lehetővé teszi, hogy ne kelljen az egész napos belépőt kifizetned, ha valójában csak egy koncertre vagy kíváncsi. A mobil parkoláshoz hasonlóan a rendszer sms küldéssel működik, a kapott kódot belépéskor aktiválják, és hogy a sorban állással ne ketyegjen az idő, a percalapon fizetők számára expressz kapu áll rendelkezésre. A látogató addig marad, amíg szeretne – akár egy koncert erejéig, akár egy kicsit tovább – ha mégis egész nap maradna, akkor is csak egy kicsit kerül többe, mintha megvette volna a napijegyet. Amint a számláló eléri a 12000 Ft-ot (ez a napijegy ára), leáll, és innentől napijegyként funkcionál tovább – igaz, felszámolnak még egy 1500 Ft-os kényelmi díjat. A rendszer annyira mobil, hogy még csúcsidő is van: 18 és 23 óra között 70 Ft-os percdíjjal, ezt az időszakot leszámolva pedig 35 Ft-os percdíjjal veheted igénybe a szolgáltatást – amely egyébként a Vodafone előfizetéses és kártyás ügyfeleik számára elérhető, de elképzelhető, hogy a T-Mobile előfizetői is élhetnek majd a lehetőséggel.
(forrás: MTI, Sziget.hu, kép:flickr)