Miért?     |   Online regisztráció     |     Elérhetöségek





RE: SZIN
2010-07-06

A Szegedi Ifjúsági Napok az egyetlen olyan fesztivál hazánkban, mely megadja a környezetbarát szórakozás lehetőségét. A RE:pohár után most további újrahasznosítható tárgyakkal és környezetbarát programokkal vár mindenkit a SZIN.


Augusztus 25-29. között kezdetét veszi a 2010-es Szegedi Ifjúsági Napok, mely előreláthatólag a klímaváltozás jegyében fog telni. A jól megszokott RE: pohár mellett RE: kocsma, klíma kapszula, faszépségverseny és tömeges faölelés várja a fesztivál látogatóit.

„A fő irányvonalak és bejáratott kezdeményezések természetesen idén is megmaradnak, de 2010 fő üzenete a klímaváltozás lesz, hiszen Koppenhága folytatásaként idén - a SZIN után nem sokkal - Mexikóban tartják a soron következő klímakonferenciát, amire a maga módján a SZIN is szeretné eljuttatni a fesztiválozókkal közösen kialakított elképzeléseit, ötleteit, javaslatait.

Ebben lesznek segítségükre a FÁK, akik nem csak nélkülözhetetlen résztvevői életünknek, de rajtuk keresztül nagyon sok mindent megérthetünk magunkkal, a természettel és a klímával kapcsolatban is! Sőt, az igazán szemfülesek még a SZIN-re is ingyen juthatnak be a FÁK segítségével! Ehhez mindössze „lájkolni” kell a Szeretem a FÁKat! Facebook oldalt és figyelni a lehetőségeket.

És nem csak a FÁK miatt lesz idén érdemes kilátogatni a SZIN-re. A sztárfellépők mellett ugyanis olyan ökotudatos újításokkal találkozhatnak a fesztiválozók, mint a RE:kocsma, a Bringa színpad (ahol kerékpárral tekerhetjük meg a Zöld-SZIN-Tér színpadának áramigényét) vagy épp a Klíma kapszula (ahol a klímaváltozás hatásait lehet a saját bőrünkön kipróbálni) és mindemellett egy kisebb erdő elültetésével a fesztivál teljese CO2 kibocsátását is kiváltják a szervezők.”- írja a Kultúrpart.hu honlap a 2010-es SZIN-ről.

A fesztiválozók kedvence, a RE:pohár mellett idén is lesznek riksa taxik, biciklis kedvezmények, és persze telekocsi. Emellett a SZIN elengedhetetlen lenne a szelektív hulladékgyűjtés által készült tárgyaktól, ajándékoktól.


(Forrás: SZIN, Kultúrpart)


Köszönjük, hogy az energiatakarékos felületünket használod, ezzel Te is csökkented a környezetre gyakorolt káros hatásokat.

© 2010 Rébusz Iskolaszövetkezet - Minden jog fenntartva.