Miért?     |   Online regisztráció     |     Elérhetöségek





Korcsolyát a lábra!
2011-12-04

Noha a legtöbbünk nem szereti a hideget, azért vannak előnyei is ennek az időnek: például hódolhatunk kedvenc téli sportunknak, a korcsolyázásnak. Ráadásul egyszerű, könnyen megtanulható és egyre több helyen űzhető!

Na de azt tudtátok, hogy a korcsolyát már a középkorban is ismerték? Természetesen az északi népeknek köszönhető a találmány, és akkor még nem szórakozásból, hanem a biztonságosabb közlekedés miatt szereltek az emberek a talpukra olyasmit, amivel könnyebben járhatták az utakat.

Természetesen e kezdetleges korcsolyák sem alakjukat, sem anyagukat nézve nem hasonlítottak a mai korcsolyákhoz. Csontból készültek, és általában a rénszarvas, illetve a ló lábszárcsontjait használták éles szélük miatt. Eleinte nem rögzítették a lábukhoz, csak a csont redős érdességén tapadt meg a talpuk, majd a csontot több helyen átfúrva, bőrszíjakkal rögzítették a lábukra. A korcsolyázás kezdetétől a középkorig csupán egy korcsolyát használtak, a másik lábukkal lökték magukat. Egyes források szerint botokkal hajtották magukat. Később megjelentek a fából készült korcsolyák is, melyek foglalatába később már vasdarabot is ültettek. A fakorcsolyákat sokáig, még a IX. században is használták. Ezek közül nagyon népszerűek voltak a hosszan hajlított orrúak, amelyek nagyon hasonlítottak az akkori divatú lábbelikhez.

A XIX. század közepén megjelentek az első, teljesen fémből kovácsolt korcsolyák, majd az első ipari gyártású acélkorcsolyák is. Az európaiak előtt mutatta be az első csavarokkal cipőre erősíthető korcsolyáját egy amerikai műkorcsolyázó, Johnson Heinz.

Az évek folyamán, sokféle korcsolyatípus alakult ki, attól függően, hogy milyen célból használták őket. A műkorcsolyázók egy darab, jó minőségű acélból gyártott és a spiccén rovátkolt korcsolyát használnak. A jégkorongozók rövidebb, ívesebb, kerek spiccű acél-éles korcsolyát használnak. A gyorskorcsolyázók ún. gyorskorcsolyázó késeken versenyeznek, mely korcsolyák alacsonyabb szárúak és hosszabb egyenes éllel vannak ellátva, ami megkönnyíti a nagy sebességű, hosszú csúszást.

A korcsolyákat eredetileg közlekedési eszköz gyanánt használták azon vidékeken, ahol huzamosabb időre nagyobb vízfelületek - tavak, folyók - fagytak be. Hollandia volt az első ország, ahol a korcsolyázást nem csak mint közlekedési formát, hanem mint szórakozást is alkalmazták, hiszen ideális lehetőséget nyújtott télen - a vastag jég borította holland csatorna-, és kanális hálózat.

Látható, micsoda múltja van ennek a sportnak, ráadásul azért is olyan népszerű, mert könnyen elsajátítható. Ma már Te is több helyen hódolhatsz a korcsolyázásnak: sajnos a Városligeti Műjégpálya megnyitására még várni kell, de a Nyugati téri bevásároló központ tetején vagy az Eiffel téren is van lehetőséged siklani a jegen. Átlagosan 500-1700 forint között lehet jegyet váltani, a korcsolya bérlésért külön kell fizetni: kb. 600-900 forint között kölcsönözhetsz lábbelit. Figyelj a diákkedvezményekre is, mert azzal sokat spórolhatsz!


(Forrás: tdke.hu, eiffel.hu)

H.Zs.

Köszönjük, hogy az energiatakarékos felületünket használod, ezzel Te is csökkented a környezetre gyakorolt káros hatásokat.

© 2010 Rébusz Iskolaszövetkezet - Minden jog fenntartva.