Hamarosan kihajózik a Titanic
2010-02-25
Jó hír minden filmbarátnak: alig több mint egy hónap múlva kezdetét veszi a 17. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál! Színes programook, érdekes vendégek, és természetesen rengeteg film vár mindenkit!
Magyarország legnagyobb nemzetközi filmes eseménye 2010. április 8 – 18. között a hagyományokhoz híven gazdag és sokszínű programmal, merész és újszerű alkotásokkal várja a mozilátogatókat.
A fesztivál idei kínálatában kiemelt szerepet kapnak az animációs filmek, amelyeknek külön szekciót szentelünk. A minden eddiginél szélesebb merítéssel válogatott filmek a japán anime-trenddel szemben kifejezetten a klasszikus animációt képviselik.
A Tigris éve címmel szintén önálló blokkot alkotnak a kínai filmek, de a közönség ugyanebben a szekcióban láthatja majd az elmúlt év tajvani filmtermésének legjavát is.
Emellett nagy hangsúly kerül a háborús tematikájú, fegyveres konfliktusokat feldolgozó alkotásokra, ez az irányvonal a Titanic arculatában is tetten érhető majd.
A fesztivál 2010-ben is a már jól ismert helyszíneken várja közönségét: a Titanic-helyszínként tavaly debütáló KINO mozi mellett a Toldi, az Örökmozgó Filmmúzeum és a fesztivál központjaként funkcionáló Uránia Nemzeti Filmszínház ad majd otthont a vetítéseknek.
A teljes program várhatóan március második felében kerül kihirdetésre.
(Forrás: titanicfilmfest.hu)
H.Zs.
|