Miért?     |   Online regisztráció     |     Elérhetöségek





Gaga kicsit másképp
2010-07-15

Nemrég mutatták be azt a PieOnEar zenekar legújabb klipjét, mely a Bad Romance címre hallgat. Ismerősen cseng? Hát persze, hiszen nem más, mint Lady Gaga már-már klasszikusnak számító dalát dolgozták  fel a srácok idén tavasszal forgatott klipjükben.

 

A PieOnEar zenekarról a koncertekre, fesztiválokra járók egy része bizonyára tudja, hogy nagy rajongója az amerikai énekesnőnek, és bizony sokszor műsorára is tűzi az énekesnő egy-egy dalát akár keményebb, akár akusztikus változatban is. Innen jött az ötlet, hiszen ha ez ilyen nagy sikert arat a színpadon, egy videoklipnek is lehetne hasonló témája - ennek eredménye a PieOnEar Bad Romance című videója.

Az elkészült klip mindössze arra szeretné felhívni mindenki figyelmét, hogy bármennyire jól is érzi magát egy buliban, mindig figyeljen oda, milyen társaságban és hol van éppen, hiszen könnyen végződhet rosszul is az átmulatott éjszaka.



 

A zenekar mindenkinek hálás, aki részt vett a forgatáson és velük szórakozott, valamint arcát adta a bulihoz. Külön köszönet jár azonban az alábbi ismerőseiknek: DJ Sutának, akinek a stáb minden tagja különösen hálás segítőkész közreműködéséért.

A forgatás közben több holtpont is mutatkozott, szerencsére tomazo (Szathmáry Tamás) profizmusa mindenen átlendítette a csapatot. Végül, de nem utolsó sorban Sverla Annának tartoznak köszönettel, aki bár jól érezte magát a forgatáson, rengeteg munkát fektetett a klip elkészülésébe.


forrás: Light Media


Köszönjük, hogy az energiatakarékos felületünket használod, ezzel Te is csökkented a környezetre gyakorolt káros hatásokat.

© 2010 Rébusz Iskolaszövetkezet - Minden jog fenntartva.