Miért?     |   Online regisztráció     |     Elérhetöségek





Frissülj fel!
2010-03-09

Fáradt vagy, ingerlékeny, vagy betegeskedsz? Akkor téged bizony is utolért a sokakat érintő tavaszi fáradtság. Tegyél ellene, töltődj fel!

A tél után sokunkat eléri a kimerültség, ami érdekes módon pont akkor jön elő, amikor már tavasz van, és éppen ideje lenne a felpörgésnek. A tavaszi fáradtságnak sok oka lehet, kezdve azzal, hogy télen sokkal kevesebbet süt a nap. A borús, szürke idő a hangulatunkat is befolyásolja, hajlamosabbak vagyunk ilyenkor kissé rossz kedvűek lenni. Épp ezért is furcsa, hogy éppen a tavasz kezdetén, az első napsugarak megjelenésével érezzük úgy, hogy halálosan fáradtak vagyunk. Ennek a magyarázata abban is kereshető, hogy télen kicsit olyanok vagyunk, mint a medvék: sokkal többet alszunk, jól bevackolva magunkat a lakás melegebb zugaiban, tehát sokkal kevesebbet vagyunk a levegőn is. Bár nem biztos, hogy megfigyelted, de a sok alvás, pontosabban a túl sok alvás éppen az ellenkező hatást váltja ki: nem pihentek, hanem inkább fáradtabbak leszünk tőle.
A borongós napok egyébként olyannyira hatnak a kedélyállapotra, hogy az északi országokban, ahol az is előfordul, hogy naponta csak néhány órára vagy egyáltalán nem süt ki a nap télen, sokkal több a depressziós ember, mint mondjuk a napfényes mediterrán területeken.

Mások az étkezési szokásaink is, a hideg hónapokban sokkal többet eszünk, de sajnos nem éppen az egészségesebb ételekből, hanem a zsír- és kalóriadús ételeket részesítjük előnyben, pontosan azért, hogy úgymond feltöltsük raktárainkat. Télen könnyebben lecsúsznak a nehéz ételek, az édességek, és sokkal kevesebb zöldséget, gyümölcsöt fogyasztunk. Bár már nem abban a korban vagyunk, amikor az év bizonyos szakaszaiban lehetett csak kapni egyes gyümölcsöket, mégse esszük meg szívesen például januárban az ízetlen és drága epret, vagy az üvegházban érlelt, szintén ízetlen paradicsomot. A megváltozott táplálkozás eredményeképpen sokan pluszkilókat szednek fel, nem beszélve a vitaminhiányos állapotról. Vagyis, éppen az történik, hogy szervezetünk tartalékai kimerülnek, aminek következtében könnyebben megbetegszünk. Hiába az esetleges melegebb idő, a tavasz egyik legbosszantóbb jelensége még rá is segít a megfázásokra, mert sokszor reggel még kell a kabát, de délben már izzadunk, ez könnyen ledönti a legyengült szervezetet. Ha télen nem szedtél multivitamint, most sem késő, kiegészítésként ugyanis nem árthat, de legalább c-vitamint érdemes szedni, ha gyümölcs és/vagy zöldség formájában nem jutsz elegendő adaghoz. Fontos, hogy ezek általában táplálékkiegészítők – azaz nem pótolják az egészséges étkezést. Felejtsd el a zöldségek és gyümölcsök multivitaminokkal való helyettesítését.
Ha a kellemeset összekötnéd a hasznossal, azaz le szeretnél faragni a télen felszedett zsírpárnákból és áttérni a könnyedebb étkezésre, akkor választhatod a tisztítókúrákat, különféle böjtöket is (pl. léböjtkúra). Mivel azonban ezek sokszor – bár csak pár naposak- drasztikusak, ezért nem árt előtte egy egészség- és állapotfelmérés az orvosnál.

A tavaszi fáradtságra sajnos nem kérhetsz gyógyszert a patikában, de ha odafigyelsz, magad is úrrá tudsz lenni rajta hamar. Nem szükséges heteket szenvedni miatta. Próbálj meg lehetőségeidhez mérten pihenni – nyilván a suli vagy a munka miatt nem kelhetsz fel délben, de hétvégén igazán megengedheted magadnak ezt a luxust. Fontos a mozgás, főleg a szabadban. Ne fáraszd magad még jobban az edzőteremben a futópadon, menj ki inkább a levegőre, és ott kocogj. Nem szükséges, hogy kihajtsd magad – ez a fáradtság miatt amúgy is csak még jobban elvenné a kedved. Saját tempóban, lassabban is lehet testmozgást végezni, aztán amikor kezd visszatérni az energiád, akkor rákapcsolhatsz nagyobb tempóra. Addig simán megteszi a sétálás is – mondjuk kutyasétáltatás -, bármi, csak legyél a friss levegőn.

(fotó: nana)

Sibak Dóra

Köszönjük, hogy az energiatakarékos felületünket használod, ezzel Te is csökkented a környezetre gyakorolt káros hatásokat.

© 2010 Rébusz Iskolaszövetkezet - Minden jog fenntartva.